Bár ez egy szakmai blog, és egyébként sem szeretek a magánéletemről nagy nyilvánosság előtt beszélni, szerintem ez egy olyan téma, ami nagyon sok nőt érint. Függetlenül attól, hogy saját vállalkozást működtetnek, alkalmazottként dolgoznak valahol, vagy épp a családi vállalkozásba segítenek be, a karrier és a gyereknevelés összeegyeztetése szinte mindannyiunknak nehéz. A sok öröm mellett az éjszakázás, fáradtság, türelmetlenség, lelkiismeret-furdalás, félbeszakított feladatok, aggodalom a határidők felett – mindez valószínűleg ismerős lehet sok anyukatársamnak. Nekem sem mindig egyszerű, és gondoltam, hogy leírom, én hogy élem meg ezt a dolgot viszonylag friss anyaként.

Nem nagyon szeretek erről beszélni, posztolni a social mediában, mármint arról, hogy mit és hogyan csinálok a babával, mert egyrészt tényleg ellenőrizhetetlen, hogy ki látja ezeket a tartalmakat. Másrészt inkább arra törekszem, hogy szakmai típusú tartalmakkal érkezzek, és a szakmai megítélésem miatt keressenek fel a potenciális ügyfeleim. (Ne egy-két jól sikerült cuki képpel, bár tény, hogy annak is megvan a jogos helye olykor.)

A szülés óta rengeteget olvasok olyan édesanyákról, akik viszonylag korán visszamentek dolgozni. Én is ebbe a csoportba tartozom, és nekem nagyon sokat nyújt egy-egy olyan írás vagy cikk, amelyekből kiérzem: nem vagyok egyedül ezekkel a helyzetekkel. Így most rászántam magam erre a blogbejegyzésre.

Amikor kiderült, hogy nemsokára baba érkezik a családba, az örvendezés mellett hamar megérkeztek a kicsit negatívabb hangok is, miszerint egy kisbaba mellett az élet nagyon fárasztó, nem lesz időm aludni, enni, sőt létezni se. Még hogy dolgozni? Nahát!

Elsőbabásként, abszolút tapasztalatlanul a témában, egészen jól ellenálltam ezeknek a hangoknak. Tudtam, hogy nehéz lesz a kicsi mellett dolgozni (hiszen az is, ez tagadhatatlan). Szerencsére a számomra igazán fontos emberek hozzám hasonlóan gondolkodtak a témáról: a férjem, az édesanyám, a barátnőim és nagyrabecsült kolléganőm, Dóri (a marketingszigettől) is támogattak.

Két dolog miatt nem akartam hosszabb szülési szabadságra menni. Egyrészt borzasztóan sajnáltam volna a pár év alatt, fáradságos munkával felépített ügyfélkörömet egy pillanat alatt feladni. Másrészt nem akartam, hogy a “mamiagy” kialakuljon nálam, és totálisan kiessek a felnőttes, gondolkodó közegből (nem mintha egy baba nem gondolkodna, de azért értjük, mire gondolok). Sőt, volt egy harmadik szempont is: lépést tartani, “bent maradni” a szakmában, ha a fejlődésnek nem is most van itt az ideje.

Január elejére voltam kiírva, karácsony előttig dolgoztam. Egy nagy projektet lezártunk, egy másikat elkezdtünk előkészíteni. Szerencsés alkat vagyok, nem volt túl nagy pocakom, és kevés terhességi tünet ért utol, sokáig tele voltam energiával. Azért az utolsó pár hétben persze már én sem pattantam fel csak úgy a fotelből, de a laptop bőven elfért az ölemben. Volt, aki kérdezgette, mikor pihenek már, meg veszem ki a szülési szabit, de rájuk csodálkozva néztem. Mégis mit kellene csinálnom a tél közepén, óriáspocakkal? Maximum a Netflixre tudtam volna ráfüggni, meg persze könyveket olvasni, ezeket imádom, de kb. 3 nap után hiányzott volna a munka.

Január első napjaiban, a kiírt napon meg is született a baba, nekem pedig egy másik időszámítás kezdődött. Eleinte természetesen csak a babával foglalkoztam, nem akartam és nem is tudtam volna másra koncentrálni.

Fokozatosan tértem vissza a munkába, először csak az e-mailekre válaszoltam, kisebb, 1-2 óra alatt abszolváható feladatokat végeztem el. Bevallom, nekem nagyon jót tett még az első babaillatú hónapokban is, hogy kicsit érintkeztem a külvilággal, dolgozó emberekkel. A gyermekágy, az első három hónap gyakorlatilag kiszakít a világ körforgásából. Ráadásul télvíz volt, délután ötkor már sötétedett, a nappalok és az éjszakák különösen egybefolytak. Az oly rémisztő szülés utáni depressziót talán – lekopogom – sikerült elkerülni, részben a munkának, az ügyfelekkel való kapcsolattartásnak is köszönhetően.

A legtöbb ügyfelem nagyon rugalmas volt e téren, ezért hálás is vagyok nekik, hogy türelemmel kezelték azt a pár hetet, amíg valóban eltűntem a térképről. Persze mindent előkészítettem, beidőzítettem, illetve megpróbáltuk megelőzni a SOS jellegű helyzetek kialakulását.

Biztos, hogy minden baba más. Láttam már olyan picit, aki békésen elvolt a babakocsiban, vagy ahova letették. Nos, az én fiam egy igazi örökmozgó lett az eltelt hónapokban. Ha rajta múlna, egész nap kizárólag olyan dolgokkal foglalkozna, ami nem kifejezetten neki való: ismerkedne a mosogatógéppel, csavargatná a mosógép gombjait, fötörne az iratokkal teli szekrényben, kirámolná a konzervekkel és egyéb nem babának való holmikkal teli konyhabútort. Nagyon korán megtanult kúszni, majd mászni, ezzel párhuzamosan fel is állt. Ezt csak részben írom büszkeségből, azzal, hogy ezeket a képességeket ilyen hamar elsajátította, nekünk is extra mód figyelni kell már rá. Persze betehetem a biztonságos kiságyba vagy a járókába, de hamar kisírja onnan magát.

Egyszóval, igazi eleven kisfiúról van szó, egy imádnivaló ördögfiókáról, aki mellett napközben csak az emaileket vagy kevesebb elmélyültséget kívánó feladatokat tudok elvégezni. A lakást amennyire lehet, bababaráttá tettük, én pedig átálltam az esti, éjjeli munkaidőre.

Nem mondom, hogy nem fárasztó, nagyon is az, de most épp ez a működő felállás. Naponta egy kávéval ki lehet bírni, illetve napközben egyszer alszom a babával én is, ha van rá mód. Vannak napok, amikor tudok napközben is dolgozni. A megbeszéléseket úgy szervezem le mindig, hogy a férjem vigyáz addig a kicsire (nagymamák másik városban élnek).

A férjem ráadásul legtöbbször egész nap dolgozik, így gyakorlatilag tényleg ketten vagyunk napközben a babával. Viszont abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyok hogy a munkabeosztásomat teljesen én szabom meg.

• igyekszem e-mailben egyeztetni, amit lehet. Ez néha jobb is, mert van nyoma, illetve visszakereshető az információ.
• ha mégis sürgősen megbeszélés kell, de a baba alvásideje kiszámíthatatlan, úgy szervezem a telefonos meetinget, hogy beteszem a kicsit a babakocsiba, és kisétáltunk a parkba. Ő alszik, én pedig egy jó internettel még a laptopot is sokszor helyettesíteni tudom. (Más kérdés, hogy a park népe mennyire élvezi a hirdetési statisztikákról szóló előadásomat.)
• nem törekszem a tökéletességre. Azaz valami mindig szalad, legtöbbször a háztartás. Mosás-takarítás-pakolás végtelen körforgásában élek, de már elengedtem, hogy minden patent legyen.
• a legnehezebb pillanatokban arra gondolok: ez is egy átmeneti időszak, kamaszos anyukák beszámolói alapján az éjjleli nemalvás hamarosan átcsap a túl sok alvásba.

Ilyet nem írok, hogy pihenni is próbálj meg, meg aludj, amikor a baba is alszik, ezek engem mindig idegesítettek. Persze, alapvető fontosságú, hogy eleget pihenjünk, de mint mindenre, erre is később lesz majd több idő.

Szóval kitartást minden anyatársamnak, függetlenül attól, hogy dolgozik-e, vállalkozik-e, vagy az otthon maradást választotta. <3